Így mutatkozz be 1 percben a munkaadónak

Szakmai konferencia szünetében, állásbörzén vagy bármilyen társas eseményen megtörténhet, hogy szembetalálkozol egy üzleti döntéshozóval. 1 percnél több időd nincs arra, hogy felhívd magadra a figyelmet. Felejtsd el a bemagolt közhelyeket, a dagályos öntömjénezést. Koncentrálj arra, ami az erősséged, és amivel segítheted a potenciális partner munkáját.

Mindössze 1 perc alatt frappánsan bemutatkozni és megnyerni a másik felet egyáltalán nem könnyű feladat. Főként úgy, hogy az általunk közölni kívánt információk alatt a fogadó fél is pontosan azt értse, amit mondani szeretnénk neki, mindezt úgy, hogy az összbenyomás akár kevesebb, mint 30 másodperc alatt kialakul. Ez önismeret nélkül aligha sikerülhet - viszont rengeteget segíthet, ha alaposabban végiggondolva egyéni élethelyzetünket, személyiségjegyeinket, tulajdonságainkat, érdeklődési körünket, szakmai céljainkat, írunk magunknak és magunkról egy rövid, találó jelmondatot.

"Legyen saját ars poeticánk, életfilozófiánk! Ezzel megvillanthatunk olyasmit is személyiségünkből, világlátásunkból a másik fél előtt, amelyekre csupán a megjelenésünkből vagy önéletrajzunkból még nem lehetne következtetni. Aki például örömmel fogadja és inkább inspiráló kihívásként éli meg a folyamatos változásokat és újításokat, az nyugodtan megfogalmazhatja magáról, hogy "a minden újdonságra nyitott ember." Aki szeret más kultúrkörökben alaposan elmélyedni, mondjon például olyasmit, hogy "igazi világutazó vagyok" - ad tippet Sinkó Erika akkreditált coach. A gyermekkor óta fennálló, erős szakmai motiváció megemlítése is ütőkártya lehet a bemutatkozásoknál.

Akkor hogyan is kezdj hozzá?

1. Köszönés, mosoly, bemutatkozás, határozott kézfogás (utóbbi állásbörzén nem szokás)

Mondd el saját szavaiddal mivel foglalkozol, hol dolgozol vagy mely iskola mely szakán tanulsz. Ha nem ismert jelenlegi munkaadód / iskolád neve, akkor egy fél mondattal ezt is be lehet mutatni. Vázold fel, kiknek (például néhány ismertebb ügyfél) munkáját segítetted eddig, milyen kézzelfogható haszna van a tevékenységnek. Ha van kapcsolódási pont közted és a partner között, azt is feltétlenül említsd meg. Fontos, hogy legyen értelmes kérdésed a partnerhez, állásbörzén direktben jelezheted álláskeresési szándékodat. Minden további az adott helyzettől függ.

Állásbörzén a bemutatkozó monológ elemei: neved, hol végeztél/milyen szakon tanulsz, milyen típusú állások érdekelnek, milyen releváns munkatapasztalatod van, három olyan képesség, tulajdonság, aminek hasznát veheti egy szervezet.

2. Ne betanult szöveget mondj fel

Azonnal átjön, ha a személyiség és az elmondott tartalom nincs harmóniában egymással. Ügyelni kell, hogy egy, korábban alaposan átgondolt bemutatkozó szöveg se hasson mesterkéltnek, sótlannak vagy épp betanultnak. Törekedj az önazonosságra, ne mások szókészletét, fordulatait és ars poeticáját próbáld másolni, még akkor sem, ha szimpatikusnak tűnik.

3. Legyen folyamatos a szemkontaktus

Talán egyértelműnek tűnik, mégis elő-előfordul, hogy a "karrierépítő" nem (mindig) néz a partner szemébe. Mindig legyen szemkontaktus és mosoly is.

4. Kerüld a bizonytalanságot sugalló szavakat

Feltétlenül kerüljük el szóhasználatunkban a bizonytalanságról, kétkedésről tanúskodó szavakat, kifejezéseket - például "viszonylag", "talán", stb.

5. Legyen nálad névjegykártya - méghozzá elegendő

A bemutatkozás megerősítésének fontos eleme a névjegykártya. Legyenek rajta szakmádból azok a kulcsszavak, amelyeket az 1 percben is említesz. Így később, ha a partner rendezgeti a kapott kártyákat, be tud azonosítani. Emellett inkább vigyél magaddal több névjegyet, mert kínos, ha éppen nem jut valakinek.

6. Folyamatosan csiszolj rajta, kérj visszajelzést

Bizonyos időközönként (havonta) gondold át, tervezd újra a bemutatkozó beszédet. Érdemes elmondani egy barátnak és véleményt kérni róla.

7. Portfóliódat is megmutathatod

Elsősorban karrierendezvényen vagy állásinterjún lehet hasznos, ha kézzelfogható "mintadarabot" is viszel magaddal. Egy tervezőmérnök, reklámgrafikus vagy designer jól teszi, ha van nála például egy portfólióalbum az eddigi munkáiból. (Ez akkor hatékony, ha az interjúztató számára digitálisan is ugyanúgy hozzáférhető.)

 

Forrás: HR Portal

Kövess bennünket!

Eseménynaptár